Mi a különbség a két kép között?
Érzéketlenség helyett érzékenység. Hanyagság helyett törődés. Rossz érzés helyett jóérzés. Valamint körülbelül egy perc.
Napokig jöttek-mentek az emberek a zuglói utcán emellett az akác mellett, köztük jómagam is, aminek tüskéiben fennakadt egy nejlonzacskó. Elsétálni egy szemét mellett… sajnos mindennapos, sőt sajnos mindenmásodperces cselekvés. Én azonban képtelen vagyok megszokni. (Lehet egyáltalán?) Viszont összegyűjteni is képtelenségnek tűnik minden egyes szemétdarabot. Emellett azonban különösen rossz érzés volt egynél többször elsétálni.
Igen, valóban képtelenségnek tűnik összegyűjteni minden egyes szemétdarabot… Csak abban bízom, én örök optimista, hogy eljön az az idő, mikor a szemetelés fogalma ismeretlen lesz. Pusztán érzékenység, törődés és jóérzés dolga!
Még mintegy utóiratként hagy tegyem ide Tóth Árpád versét, ha már a címben megidéztem.
Ugye, ismeritek? Ugye, szeretitek? 🙂
Tóth Árpád: Körúti hajnal
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.
Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.
Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.
A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.
Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére…
1923