„Hát ki az [tudniiliik az az idióta], aki örömét leli a fűszálakon járkáló hangyák szemlélésében?!?” – tette fel szarkasztikus kérdését a Tanár Úr, mire én visszafogottan jelentkeztem. Azt hiszem, észre sem vette, de a jelzés úgyis inkább magamnak szólt mintegy megerősítésképpen, hogy talán mégiscsak a jó úton járok…
Mindenki, akiben valaha felmerült, mi is ez a „valami”, amiben élünk, hogyan s mivégre működik, s neki hol a helye ebben az egészben, az keresővé vált. Hogy hogyan nevezzük azt, amit keres – Istennek, a legvégső Valóságnak, az abszolút Igazságnak, a Jónak, az Egynek, Brahmannak, Léleknek… – valójában mindegy is.
Ahhoz pedig, hogy megtaláljuk, el kell indulni felé, közelíteni…
Az upanisadok egyik szakaszával ismerkedtünk, melyben Jádnyavalkja, a nagy tanító arról beszél a papoknak, hogyan ismerhető meg a Brahman, a mindenben benne lévő Lélek. (Brihadáranyaka-upanisad 3.5.) Jádnyavalkja egy ponton így szól:
…a pap a tanultságot levetve legyen újra gyermek…
Ez is egy közelítő lépés…
De mit jelent ez? Leguggoni a fűben, s nézegetni a hangyákat? „Hát ki az…” – lásd a felütésben.
…Ha meg akarod ismerni, tiszta, őszinte érdeklődéssel, ítélkezéstől mentesen, nyitott szívvel, elfogadóan, szeretettel figyeld meg…
A lakótelep közepén guggoltam az avarban (zavartalanul – haha). Arra jött egy hatvanas éveiben járó férfi. Jól megnézett. Aztán továbbment. Majd hátrafordult, s még egyszer jól megnézett. „Ki ez az idióta…?!?”
Akkor készült ez a kép.
