Kifejezni a megfogalmazhatatlant…

“Hogy tetteink hasznosak vagy haszontalanok, attól függ, fegyelmezett vagy fegyelmezetlen lelki állapotból származnak-e.”
(Őszentsége a Dalai Láma)

A fenti idézet a Pilisben talált rám, mikor 2020. július végén életemben második alkalommal töltöttem az éjszakát az erdőben egyedül.
(Az első ilyen élményemről itt meséltem.)

A Dömörkapunál időztem. Odáig autóval mentem, benne a sátram, s a szükséges felszerelések. Egy kisebb hátizsákkal jártam a környéket, s kerestem helyet éjszakára.

Egy jó darabig a vízesés mellett töltöttem az időt és a közelben sétálgattam. Napközben volt egy nagyobb eső, de mikor délutánra alábbhagyott, nekivágtam a hegynek, át a Lajos-forrás felé és vissza. – Majd fel újra a hegyre, immáron sátorral, hálózsákkal, mindennel, ami kell, mert már megvolt a hely…

Az erdő most is gyönyörű volt, vadregényes. Kértem, hogy fogadjon be éjszakára. Jó szándékkal jöttem. Tanulni és tapasztalni.

Az útszakasz középső részén több helyütt szép kilátás nyílik a Bükkös-patak völgyére s az azt körülölelő hegyekre.

Itt található a Kőrösi Csoma Sándor kilátópihenő is, amit megfelelő helynek véltem megpihenni éjszakára.

Az emléktáblának emelt fal és az előtte gubbasztó szikla közé vackoltam be magam.

Vacsora szigorúan a sátoron kívül, s maradék ételemet becsomagolva egy fára akasztottam fel a sátortól kicsit távolabb – így tanultam ezt vándortársaktól. S épp mire mindezzel megvoltam, eleredt az eső. Bevonultam hát a sátorba, s elmélkedtem, figyeltem magam, mi zajlik bennem. Alapvetően nyugalmat éreztem. Persze valahol ott volt bennem a „bizsergés”, de közben az Erdőbe, a Természetbe vetett bizodalmam adott erőt és békét. Csak hallgattam, ahogy a sátor tetején nagy intenzitással kopognak a vízcseppek…

S elővettem kis könyvecskémet, mely Őszentsége a Dalai Láma gondolatait tartalmazza, s csak úgy találomra kinyitottam. Akkor talált rám a fenti idézet. Megnyugodtam.

…

Egész éjjel esett az eső, szüntelenül. Az esőcseppek kopogása a sátortetőn, mint egy végtelen mantra…

…

És reggel lett, s akkor egy kicsit alábbhagyott, de épp csak annyira, hogy megengedje, hogy kibújjak, s megreggelizzek.

Volt mit ennem, a kis csomag érintetlenül lógott a fán. 🙂

A reggeli kilátás pedig pazar volt. Az erdő az eső nagy részét ugyan elnyelte, de néhány százalékát pára formájában folyamatosan lehelte vissza a légbe. Erről készült ez a jelen-lét videó.

 És továbbra is esett, én pedig ráérősen olvasgattam, elmélkedtem a sátorban.

Úgy tizenegy körül lehetett, amikor aztán csak nekiálltam sátrat bontani, ami jelentett némi kihívást, lévén, hogy fölülről vizes, alulról meg sáros volt. De büszkén jelentem, egy törlőrongy segítségével és aprólékos munkával sikeresen megoldottam a feladatot. Végül pedig, hogy hálámat az Erdőnek kifejezzem, összeszedtem a szemetet, amit a pihenőn találtam, s elvittem egy szemetesig.

Visszasétáltam a vízesésig, ahol újfent eltöltöttem egy kis időt. S képzeljétek! A Természet egy jégmadár csodálatos látványával ajándékozott meg!

Ismét rengeteg szépség, rengeteg élmény és feldolgozandó érzés.

Az erdő tanít. Tiszteletre, önfegyelemre. Magunkra.

Tanulom az erdőt. Szeretetteljes tisztelettel fordulok felé minden alkalommal. Csodálom hatalmasságát, méltóságát, intelligenciáját, szépségét.

S ezek csak szavak. Csak az én szavaim. Szavak, melyekkel a megfogalmazhatatlant kifejezni törekszem.

---